Város története

Első okleveles említése 1274-ben Ilsuazg néven történt. Nevét egyes történészek az ószláv irsa/irswa (égerfa), és a magyar zug, szeglet (védett hely) szóösszetétellel magyarázzák, mások szerint magyar nemzetségnév az alapja. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a bronz-korban lakott volt a település környéke. A 12. században épült az Öregtemplom, ami ma műemléki védettséget élvez. A település birtokosa Sándor szebeni és dobokai ispán, majd a Domoszlói család volt. Mátyás király kedvenc vadászterületeihez tartozott. 1529-ben a Báthori-család birtokába került. Mivel az 1536-os pestisjárvány és a törökök portyázása miatt erősen megfogyatkozott a lakosság, 1690-ben német telepesek érkeztek. 1723-tól Grassalkovich Antal tulajdonába került a község, aki először lengyeleket, majd szlovákokat is telepített be, de letelepedtek egyéb szláv családok (pl. szerbek), de a telepesek közt [magyar családokat is találunk. A 19. század végére a szlávok (tótok) közösen egyfajta archaikus szlovák nyelvet használtak.

Petőfi Sándor is többször is megfordult itt 1845-1848 között.

Az 1849. április 6-i győztes isaszegi csata napját helyi ünneppé nyilvánították. Helyét a Honvéd Emlékmű őrzi.

A településtől délre a Katonapallagon találjuk a honvéd-sírokat, melyek a Görgei Artúr vezette magyar és az osztrák hadsereg ütközetének emlékét őrzik. Jókai Mór személyesen kérdezősködött a faluban, amikor A kőszívű ember fiai című regényéhez gyűjtött anyagot.

Csernovics Emília, Damjanich János özvegye is több alkalommal járt Isaszegen, itt tartózkodásakor a Honvéd-szoborhoz járt ki imádkozni. I. Ferenc József is gyakran járt ide vadászni, amikor Gödöllőn tartózkodott.

1905-ben adták át a polgármesteri hivatal épületét (ma már városháza).

1937-ben épült meg a Szent Istvánnak szentelt római katolikus temploma ("Nagytemplom").

1967-ben megnyílt a falumúzeum, amiben állandó helyet kapott a helytörténeti kiállítás.

2008. július 1-jei hatállyal Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke városi címet adományozott a településnek. 

 

Forrás: Wikipedia